Ábel, Heltai Erzsébet, Kürtösi Zsófia, Láng Sarolta, Letenyei László, Máth András, José Luis Molina, Rácz Attila, Pálinkó Éva, Sarah Pink, Teresa San Román, Szántó Zoltán, Szanyi Ágnes, Szathmári Milán, Szeszler Zsuzsa, Tarjányi József, Tompai Géza, Vicsek Lilla, Varga-Ötvös Béla, Vörös Miklós, és a fordítók: Erdődi Katalin, Földházi Erzsébet, Kállai Tibor.

(Kézikönyv és tanulmánygyűjtemény. Ráció Kiadó és L’ Harmattan,

Budapest, 2005, két kötet összesen 728 o.)

Napjainkban a települések, térségek jövőjére vonatkozó döntések meghozatalakor egyre fontosabb szerepet játszik a „társadalmi egyeztetés”, a helyben élő emberek véleménye. A helyi szándékok, vélemények feltárására azonban nincs egységes módszertan. A szóban forgó könyv által „településkutatásnak” nevezett módszerek több tudományterülethez is szervesen kapcsolódnak, hiszen a települések életével, fejlődésével, belső struktúrájával a szociológiai, közgazdasági, földrajzi vagy antropológiai kutatások egyaránt foglalkoznak.

Egyre több társadalomtudományi irányultságú egyetemi képzés vesz fel tanrendjébe településkutatással kapcsolatos kurzusokat. Ennek ellenére ezidáig kevés olyan munka állt az érdeklődők, a kutatók vagy a diákok rendelkezésére, amely alapos elméleti és gyakorlati útmutatót adna a településkutatás módszertani kérdéseiről. Ezért örvendetes a Letenyei László által írt és szerkesztett, két kötetes „Településkutatás” című munka megjelenése. A kétkötetes kézikönyv és tanulmánygyűjtemény a Szerző megfogalmazása szerint elsősorban a település vagy területfejlesztés

területén dolgozó szakemberek, valamint a társadalomtudományi szakos hallgatók számára készült, de a téma iránt érdeklődők számára is érthető és érdekfeszítő olvasmányt jelent. A kötetben bemutatásra kerülő módszerek kiválasztásakor a Szerző a hiánypótlás nem titkolt szándékával járt el, olyan módszereket választva, amelyekről magyarul egyáltalán nem vagy csak kevés irodalom áll rendelkezésre, ilyenek például az alábbiakban részletesebben is ismertetett mentális térképezésről, kapcsolatháló elemzésről vagy a fókuszcsoportos vizsgálatról szóló fejezetek.

A szerző azon véleményét, hogy „a mindennapi élet nincs tekintettel a diszciplináris határokra” tükrözi a kiválasztott módszerek interdiszciplinaritása. Letenyei László szerint az egyes települések, térségek életének valós megismerése csak tudományközi megközelítéssel lehetséges, ami azonban némi távolságtartást tesz szükségessé

az egyes tudományok belső kategóriáitól, szakzsargonjától, ennek is köszönhető, hogy a kötet nyelvezete viszonylag egyszerű, és az egyes fejezetek az eltérő szakirányú olvasók számára is érthetők. A kétkötetes munka első kötete tankönyv és kézikönyv, második kötete pedig szöveggyűjtemény, amely a tankönyv egyes fejezeteiben tárgyalt témákhoz kapcsolódó hazai vagy külföldi szerzők szövegeit tartalmazza, amelyek közül egy kivételével mind most jelenik meg magyar nyelven először. A tankönyv fejezetei gyakorlati szempontból mutatják be a különböző, a településkutatás során használható társadalomtudományi kutatási módszerek elméletét és alkalmazását. Az egyes módszerek elsajátítását megkönnyítendő a kötet végén minden fejezethez ellenőrző kérdések és gyakorlatok is kapcsolódnak.

A kötet tartalmilag az alábbiak szerint épül fel:

Az első fejezetben a Szerző azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mikor és hogyan van értelme egy településen társadalomtudományi kutatásba belekezdeni, és ezen kutatásoknak milyen szerepe lehet a későbbi településfejlesztési koncepció kialakításában. A szöveggyűjteményben az első fejezethez kapcsolódóan az Európa Tanács 1999/1260 rendelete olvasható, amely az Európai Unió térségfejlesztéssel kapcsolatos alapelveit ismerteti. Majd ehhez kapcsolódva Futó Péter és Szeszler Zsuzsa A településfejlesztési koncepció készítésének módszerei az EU-ban és Magyarországon című írása ismerteti meg az olvasót a településfejlesztési koncepció készítésének alapjaival. A második fejezet a Kvalitatív és kvantitatív adatgyűjtési technikák ötvözése címmel e két eltérő szemléletű kutatási gyakorlattal foglalkozik. A Szerző véleménye szerint e két adatgyűjtési technika között nem lehet és nem szabad értékbeli megkülönböztetést tenni, hiszen a helyi társadalom megismeréséhez mindkét technika alkalmazásán keresztül vezet az út. A szöveggyűjteményben ezen témához kapcsolódóan két tétel olvasható. Az első Teresa San Román A megéréstől a megerősítésig: a terepmunka az antropológiában című cikke, Alan Bryman szociológus pedig a kvalitatív és kvantitatív módszerek összekapcsolásáról ír. A tankönyv harmadik fejezetével megkezdődik a konkrét kutatási módszerek ismertetése. A fejezetben az elsősorban a kulturális antropológiában alkalmazott résztvevő megfigyeléssel ismerkedhetünk meg. A résztvevő megfigyelés a kulturális antropológiai kutatás klasszikus módszere, amely során a közösség életét az abban való részvétellel, a közösséggel való együttélés során ismerheti meg a kutató. Aszöveggyűjtemény idevágó fejezetében Vörös Miklós és Frida Balázs az antropológiai résztvevő megfigyelés történetét bemutató írása után a kulturális antropológia egyik klasszikusának Bronislaw Malinowskinak 1922-ben megjelent művének bevezetője Vörös Miklós fordításában olvasható.

A negyedik fejezet a fókuszcsoportos interjú módszerét mutatja be. A módszer a piac- és marketingkutatás kedvelt technikája, amely során a kutató a csoport tagjaival folyamatos interakcióban maradva irányított beszélgetést folytatva szerzi meg információit. A Szerző véleménye szerint a fókuszcsoportos interjú módszere a településkutatásban is használható adatgyűjtési technika. A szöveggyűjteményben a módszerrel kapcsolatban három szöveg található. Elsőként Robert K. Merton, Marjorie Fiske és Patrícia L. Kendall A fókuszált interjú című munkájából olvashatunk részleteket. A mű a fókuszcsoportos kutatás alapművének számít. Másodikként

Jenny Kitzinger Bevezetés a fókuszcsoportos vizsgálatba című munkájával ismerkedhetünk meg, amely egy, az egészségügy területén végzett kutatás példáján keresztül mutatja be a módszer alkalmazását. A harmadik szöveg a fiatal magyar kutató, Vicsek Lilla tollából származik, és a fókuszcsoportos vizsgálat kimenetelét

befolyásoló tényezőkkel foglalkozik. Az ötödik fejezet az Interjú, kérdőív és adatbázisok gyűjtése – terepközeli módon címet viseli. A fejezetben a Szerzőnek nem célja a társadalomtudományos interjúzás, kérdőívezés alaptechnikáinak ismertetése, hisz ezekről már meglehetősen sok magyar nyelvű irodalom áll a diákok és kutatók rendelkezésére. A fejezetet inkább egyfajta kiegészítésnek szánja arról, hogyan lehet a „kvantitatív technikákat terepközeli módon” alkalmazni, valamint arról, hogy a címben szereplő módszerek miként alkalmazhatók a kötetnek címet adó településkutatásban. A szöveggyűjteményben a témához kapcsolódóan Heltai Erzsébet és Tarjányi József cikkét olvashatjuk, amely az ún. mélyinterjú módszerét és annak buktatóit, a módszer alkalmazása során elkövethető hibákat mutatja be. A másik idevágó írás Eranus Eliza, Láng Sarolta, Máth András és Rácz Attila munkája, amely a kérdőíves adatfelvétel újabb módszereivel a telefonos, számítógéppel támogatott és internetes adatgyűjtés technikáival ismerteti meg az olvasót.

A hatodik fejezet témája egy, a hazai társadalomtudományi kutatásban csak kevéssé alkalmazott módszer, a mentális térképezés. A módszer egy adott településről vagy térségről az emberek fejében meglévő szubjektív elképzelések, érzelmi attitűdök, információk összegyűjtésével és interpretálásával válhat a településkutatás alkalmazott módszerévé. A tankönyvben megismerkedhetünk a mentális térképezés elméletével és gyakorlatával, a szöveggyűjteményben a témához kapcsolódva Roger M. Downs és David Stea Térképek az elmében című munkájából olvashatunk egy részletet, majd a hazai kutatási gyakorlatból ismerkedhetünk meg Bíró A. Zoltán, Csernák Boldizsár, Garamhegyi Ábel, Letenyei László munkáival. A hetedik fejezet a kapcsolatháló elemzés, e napjaink társadalomtudományi kutatásában oly divatos módszer a településkutatásban történő alkalmazásának lehetőségeit taglalja. A szöveggyűjteményben Szántó Zoltán a kapcsolatháló elemzés elméletével és Kürtösi Zsófia a kapcsolatháló-elemzés módszertani alapjaival foglalkozó írásai olvashatók.

A nyolcadik és egyben utolsó fejezet, a társadalomtudományi kutatás utolsó fázisával, a különböző kutatási módszerek alkalmazásával összegyűjtött adatok, információk interpretálásával foglalkozik. A tervezési, fejlesztési célból végzett településkutatás eredményeit és az eredmények alapján megfogalmazott javaslatokat, a kutatóknak, az olvasók számára is érthető módon kell megfogalmaznia. A Szerző felhívja a figyelmet a kutatási eredmények alkalmazása során a monitoring fontosságára is. A szöveggyűjteményben a kutatási eredmények interpretációjával kapcsolatban olvashatunk megszívlelendő gondolatokat Deirde N. McCloskey és Sarah Pink tollából. Az egyes fejezetekben bemutatott módszerekkel való elmélyültebb megismerkedéshez a szöveggyűjteményen kívül, a kötet végén található tematikus szakirodalmi útmutató ad irányt, amely rövid recenziókat tartalmaz az egyes ajánlott irodalmakról és internet oldalakról, ezzel is megkönnyítve a választást és a továbbhaladást.

Összességében egy nagy szakmai körültekintéssel, igényesen megírt és megszerkesztett műről van szó, amely mindenképpen hiánypótló jellegű és a társadalomtudományi szakos egyetemi hallgatókon kívül a témával foglalkozó számos tudományterületen dolgozó szakember is nagy haszonnal forgathatja.

vissza a lap tetejére

Körmendy Imre: Köszöntő a Településkutatás című könyv bemutatójára

Nagy örömmel állok most itt önök előtt, mert ígéretes az alkalom, amelyért összesereglettünk. Magamról annyit, hogy építészmérnök a végzettségem és egy kétéves kitérővel 1975 óta településtervezéssel, városrendezéssel foglalkozom, előbb tizenegy évig, mint tervező, tizenhét éve, mint hivatalnok. Egyike vagyok tehát azoknak az építészeknek, szakmai szempontokat képviselőknek, akiket a most bemutatásra kerülő könyv szerzői kellően ostoroznak. Hogy mégis miért támogatta az általam vezetett részleg e mű megjelenését, ehhez mondok néhány rövid benyomást az életemből.

A Városépítési Tudományos és Tervező Intézet munkatársaként több város és község rendezési terveit készítettem. Felvértezve az egyetemen és a tervező-intézetben tanultakkal, alapozva az Athéni Chartára, a kiadott segédletekre és jogszabályokra nagy lendülettel és önbizalommal vetettem bele magamat a feladatokba.

Kalocsán azzal szembesültem, hogy sokan a díszfákkal teleültetett kertet, a nem termő fákból álló utcai fasort úri huncutságnak tartották, s a város egyetlen valamirevaló közparkja az Érsekkert volt. Szekszárdon - kis túlzással - nem számított embernek az, akinek nem volt a város melletti dombokon szőlője: nem lehetett tartósan egy hivatalban sem anélkül tárgyalni, hogy hamarosan elő ne kerüljön a kérdés, mit kell manapság művelni a szőlőhegyen vagy télen a pincében. A tervező vállalatnál a rugalmas munkaidőben reggel fél hattól lehetett blokkolni, s kettőkor - ledolgozva az aznapi penzumot - sokan vették az irányt a hegy felé (gyakorta együtt az iskolából jövő gyerekkel). Minek zöldterület (közpark, közkert stb.) a városban, amikor ott a szőlőhegy? - kérdezték sokan. Egerben arra panaszkodtak az emberek, hogy milyen messze van a belváros. Budapestről jövet, ahol a Rákóczi úton vagy a Nagykörúton kilométereket sétál az ember üzletről üzletre, érthetetlen volt sokallni azt a nyolc-tízpercnyi gyaloglást. Egyik tervező társam egy településcsoport tervét készítette, s hogy érzékeltesse a távolságokat, egybevetette a várost s a tíz falut Budapest területével. Kiderült, hogy mindenestül beleférnek, s a pesti oldal távoli kerületei jóval messzebb fekszenek a városközponttól, mint a vidéki megyeszékhelyet övező települések. Micsoda botrány lett ebből!

Badacsonyban a rendezési tervek/tervezők igyekeztek védeni a belterületbe ékelődött egykori nagyobb szőlőbirtokokat (két-három hektár terület közepén egy-egy emeletes nagy házzal, amibe persze sokakat beköltöztettek az államosítás után), a helybéliek meg nem értették, hogy miért nem lehet azokat felparcellázni, s beépíteni. Miért "kell" a hegyoldalt fáradtságosan művelni, amikor eladásából (üdülőtelekként) húsz jó termésű év hasznát lehet beszedni?

Az egyik Tolna megyei kis faluban, a bejáráskor egy fűvel borított kertre figyeltem fel, amiben néhány kidőlt, megbillent sírkő állt. Az egykori temetőt övező sövény, a néhány idős fa, a csodálatos zöld fű és a régi emlékkövek az alkonyi napban mélyen megérintettek. A tervben az egykori szerb/délszláv temető helyi védelmét javasoltam. A társadalmi munkában a tanácselnöki tisztet betöltő középkorú férfi a tárgyalás után azt mondta, hogy gyerekként partizánosdit játszottak a temetőben, és a sírkövek jelentették a célt. A régi hosszú sváb házakat és az udvart lezáró keresztcsűröket értéktelennek tekintették, s helyette kockaházakat akartak építeni (a helyi műszaki értelmiség is azt mondta nekik, hogy annak sokkal kisebb a hő vesztesége). Mára szerencsére sok régi házat felújítottak, az esztergályozott fa tornácoszlopok tovább szolgálnak, az istálló és a kocsiszín is új funkciót kapott, a falusi túrizmus virul.

A szakmai és a helyben lakók szempontjai oly távol estek egymástól, hogy azt korábban elképzelni sem tudtam. Megértettem, hogy a legegyszerűbb szakmai evidencia sem magától értetődő egy laikus számára (és a népesség túlnyomó többsége laikus).

Szerencsém volt, mert a tervező vállalatnál egy olyan mester - Kálmán Lászlóné Ráduly Piroska - mellé kerültem, aki két évet dolgozott Finnországban (ösztöndíjjal a '60-as években), s aki a létező szocializmus zárt világában ablakot nyitott számomra egy más világra: oda, ahol azt gyakorolták, hogy egy terv értékelésekor ötven százalékig a szakmai (objektív) és ötven százalékig a szubjektív, emberi szempontokat vették figyelembe. Az általa megadott alap, s az előzőekben vázolt tapasztalatok nyitották ki a szememet arra, hogy valami nagyon hiányzik a szakmai képzésből és gyakorlatból.

A másik dolog, amit megemlítek, egy illúzió szertefoszlása. Ez nem annyira személyes, mint inkább társadalmi. A tudományokban az elmúlt évszázadokban egyre inkább teret nyert a meggyőződés, hogy az az igazi tudomány, ami a vizsgált jelenségeket le tudja írni matematikai formulákkal (a pozitivizmus a "társadalmi fizikát" is be kívánta vezetni). Ez odáig fajult, hogy írók életművét kezdték ízekre szedni, s az általuk használt hangok számából és jellegéből (lágy vagy kemény) próbáltak következtetést levonni művészetükről. Hasonló problémákkal küzd minden olyan szakterület, ahol emberek véleményét akarják megismerni. Részben azért, mert a "műszer" - a kérdezőbiztos, adatfelvevő, kérdőív stb. - "tehetetlensége" és hatása a válaszadóra nagymértékben befolyásolja az eredményt, továbbá annak közzététele visszahat a vizsgált jelenségre (azaz mire felhasználjuk, már nem igaz).

Az illúzió szertefoszlott, mert a tudomány egyrészt nem tudott az ember alapvető kérdéseire és gondjaira kielégítő választ adni, s a matematika mindent áthatása sem segített érdemben közelebb jutni a dolgok lényegéhez.

Ezek a problémák erősítették meg bennem az elhatározást, hogy támogassam egy ilyen könyv megjelenését, tudva, hogy valószínűleg ezek a módszerek sem tökéletesek, de hozzájárulhatnak ahhoz, hogy szót értsünk azokkal, akik számára tervezünk, építünk.

Ezekkel a gondolatokkal köszöntök minden jelenlévőt, s kívánom, hogy mindannyian hasznosítsák a Településkutatás két kötetét, s örömüket leljék benne.

Köszönöm figyelmüket.
Budapest, 2005. június 7.