Tanulmányok az Andokról
Budapest: TeTT Könyvek. 2008. ISBN: 978-963-503-375-1
Oktatási segédlet „Az Andok kultúrája” c. tárgyhoz. Budapesti Corvinus Egyetem, Szociológia és Társadalompolitika Tanszék
Szerkesztette, az előszót és a bevezető tanulmányokat írta: Letenyei László
|
Jóformán a semmiből bukkan most fel a magyarországi andinisták második generációja. Kardulesz Rita, Lendvai Tibor, Schiller Katalin és Széli Júlia fiatal kutatók, akik diplomamunkájukat Andok-témában írták a budapesti vagy a miskolci kulturális antropológia szakon – ezek rövidített, átszerkesztett részletei olvashatók kötetünkben. Szeljak György és magam már idősebbek vagyunk, de szintén kevéssé vagyunk ismertek andinistaként. Javier Zea Magyarországon élő történész. Ő a kilencvenes ... a folytatáshoz kattints ide!
|
|
Jóformán a semmiből bukkan most fel a
magyarországi andinisták második generációja. Kardulesz Rita, Lendvai Tibor,
Schiller Katalin és Széli Júlia fiatal kutatók, akik diplomamunkájukat
Andok-témában írták a budapesti vagy a miskolci kulturális antropológia szakon –
ezek rövidített, átszerkesztett részletei olvashatók kötetünkben. Szeljak György
és magam már idősebbek vagyunk, de szintén kevéssé vagyunk ismertek
andinistaként. Javier Zea Magyarországon élő történész. Ő a kilencvenes években
Magyarországra érkező gazdasági emigránsok egyik első olyan képviselője, aki új
hazájában új életpályára lépve, sok évi kihagyás után újra eredeti, történészi
hivatásának hódol. Ez az írás az első magyar nyelvű publikációja.
A szerzők és a művek hirtelen felbukkanását egy nem látványos felkészülési
időszak, sok év terepmunka előzte meg. Bár mindegyik írás kulturális
antropológiai beállítottságú, egyik szerző sem az antropológia szakhoz kereste a
terepet, mint gombhoz a kabátot, hanem épp ellenkezőleg, az Andok iránti őszinte
érdeklődésüket követve jutottak el, hosszú vargabetűk után, a kulturális
antropológia szakig. A vargabetűk szinte mindegyikében fontos szerepet játszott
az andokbeli zene és tánc mélységes szeretete, mint ahogy mindannyian kiválóan
megtanultak spanyolul és néhány szót kecsuául is.
Az andinistákat egyik antropológiai műhelyben sem várták tárt karokkal: sem a
budapesti Boglár Lajos iskola, sem pedig a miskolci antropológia tanszék nem
foglalkozik kimondottan az Andokkal, sem a hazai andokbeli migráns közösséggel.
A kezdetben hóbortnak diagnosztizált, ám mégsem szűnő lelkesedésből az évek
alatt olyan alapos terepismeret származott, amelyet kevés antropológus mondhat
el magáról. Például: Kardulesz Rita a Tocto és Chiaraje rítusokról, Schiller
Katalin pedig a Qoyllur R’iti zarándoklatról nyújt olyan alapos és mélyreható
elemzést, amely csak Antoinette Molinié-Fioravanti ma már klasszikusnak számító
tudósításához mérhető. Széli Júlia a rendszerváltás óta név szerint ismer szinte
minden Magyarországra tévedt utcai zenészt, tudja, mi áll a zenéjük, a nyelvük
és a gazdasági stratégiáik mögött, többükkel járt kint szülőföldjén. Az
Európában észak-amerikai indián zenét játszó dél-amerikai zenészekről pedig
jószerivel ez az első hiteles antropológiai leírás, amelyet kollegájuk és
barátjuk, a szintén andesi zenét játszó Lendvai Tibor készített.
A hazai andinisták második generációja, értelemszerűen, nagyon sokat köszönhet a
hazai andinistáknak és latin-amerikanistáknak, kiknek teljes névsorát nyilván
nem tudnánk felsorolni; ezért csak ízelítőül álljon itt néhány név:
A Boglár-iskola, azaz a budapesti Kulturális Antropológia Tanszék szellemiségét, sokszor a terepmunka-témaválasztást is nagyban befolyásolta Boglár Lajos latin-amerikanista érdeklődése. A hazai latin-amerikai etnológiai érdeklődést erősítette Dornbach Mária kulturális antropológus is (ma a szegedi Hispanisztika Tanszék oktatója), illetve Gyarmati János (a budapesti Néprajzi Múzeum munkatársa), aki andokbeli régészeti feltárásai révén tett szert nemzetközi elismertségre.
A Wittman Tibor, később pedig Anderle Ádám körül csoportosuló szegedi marxista latin-amerikanisták az 1967-ben alapított Középkori Egyetemes Történeti és Latin-Amerika Története Tanszéken, illetve később a Latin-Amerika Története Kutatócsoportban tömörültek. A Kutatócsoport a rendszerváltás után Hispanisztika Tanszékké alakult át, részben profilt váltott; oktatási és tudományos tevékenysége, kiadványai révén a hazai Latin-Amerika-kutatás legfontosabb műhelye maradt.
A hatvanas években tűnt fel egy nagy fordítónemzedék, amely az andokbeli irodalomra is kaput nyitott (Benyhe János, Dobos Éva, Simor András, Tóth Éva, hogy csak néhányukat említsük), akikhez olyanok is csatlakoztak, mint a perui és ecuadori diplomata Gulyás András (A város és a kutyák), vagy a bolíviai emigrációból hazaérő Szokoly Endre (Garcilaso de Vega- és Harry Gerol-fordítás). Ugyanekkor, a szocializmus évtizedeiben Budapesten olyan közgazdászok foglalkoztak behatóan a latin-amerikai gazdaság kérdéseivel, mint például Kádár Béla, Inotai András, Kollár Zoltán.
A hispanisztákon és hivatásos fordítókon kívül csak olyan „magányos” andinisták, azaz egy-egy szakterület képviselői vannak még Magyarországon, mint például a kecskeméti Kodály Intézet chilei származású munkatársa, Carlos Miró, a könyvtáros végzettségű Klimes Szmik Katalin, a geográfus Kéri András, a BGF oktatója és több népszerű kötet szerzője, vagy a Budapesti Corvinus Egyetemen latin-amerikai civilizációt oktató Lux Judit.
Jelen kötet szerzőire nagy hatást gyakorolt az 1986-ban alakult székesfehérvári Los Andinos zenekar, amelynek vezetője, Tárnok Ákos az andokbeli népzenegyűjtés és -interpretáció egyik nemzetközi szinten kiemelkedő alakja. Szuggesztív egyénisége ösztönzőleg hatott más zenei vagy táncegyüttesek létrejöttére, mint például a (szintén magyarokból álló) Los Gringos, a Pescador de perlas, a mezőkövesdi Jatari táncegyüttes vagy a budapesti DanzAndina. Érdekes visszahatás, hogy volt Los Andinos-zenészek, egy andokbeli gyűjtőútjuk alkalmával, buszon zötyögve határozták el, hogy itthon, Magyarországon is csinálnak egy olyan helyet, ahol a mai fiatalok ugyanúgy elmehetnek autentikus népzenére szórakozni, mint a bolíviai városi indián közösségek teszik ezt a bolíviai városokban. Ebből az elhatározásból született meg 1995-ben a Fonó – Budai Zeneház, amely azóta a magyar népzene egyik legfontosabb központjává vált.
A jelen kötetbe gyűjtött válogatások közel fele első közlés, másik fele azonban már korábban közzétett publikáció, amelyet oktatási célból újból közlünk. Először közöljük például – a fentieken túl – a Farkas Kitty (a tárgy volt hallgatója) által készített recenziót, és Antoinette Molinié-Fioravanti egy rövidebb írását (Gaál Dezső fordítása).
Másodközlésként ehelyütt jelenik meg újra a Replikában 1998-ban napvilágot látott Andok tematikájú cikkgyűjtemény, illetve néhány régebbi írásom. Ezt a sajátos szerkesztést a kötet oktatási célú felhasználása indokolja: tankönyvszerkesztőként törekedtem, hogy minél több szöveget találjon meg a hallgató egy helyen, hiszen azt úgysem remélhetjük, hogy könyvtárba megy.
Kelt Budapesten, 2008. május 15-én
Letenyei László